Mikor Tojik A Tyúk
Nagyon kívánom szerző: Francis Jammes, fordító: Radnóti Miklós Információ erről a kiadásról Nagyon kivánom őt most itt e tarka fényben, dél van, nap reszket az alvó szőllőlugasban s egy tyúk tojást tojik a forró porban éppen. Amott jön majd a lány, hol hintáló kötélen mosott fehérnemű szárad s zizeg a napban. Jön s így szól majd nekem: szememben álom úszik. Mikor tojik a tyúk vagy a tojás. S szobája várja már, s bódultán megy felé, s úgy surran bé, ahogy a rétről érkező méh a hőségtől fehér, mezítlen sejtbe búvik.
Mikor Tojik A Tyúk 2019
- mordult rá a kalapos. - Csak egyszer... - Mingyárt agyoncsaplak! No nézd! Eltékozolna itt húsz fillért semmiért! Már a zsebembe nyultam, hogy adjak a gyermeknek egy vastojásra valót, de bedübörgött a vonatunk. Mindenki a táskáját kapkodta. A vonat csak egy percet áll azon az állomáson. A következő év juniusában ugyanazon a tornácon épp úgy vártuk a vonatot. Az idő borus volt, a perron kőszénszagu. A várakozók közt a kalapost pillantottam meg. Nyári ruha van rajta, de azért megismerem. Még soványabb mint a télen volt, s fakóbb az arca. A fiucskát nem látom vele. A kalapos unatkozó arccal őgyeleg a tornácon. A hóna alatt valami elfakult régi fajta zsáktáska. Egy percre se teszi le, pedig látszik, hogy nehéz. A vastyúk elé egy csoport falusi iskolás gyerek siet. Valamelyiköknek pénze van. Kijöttek a faluból a vastyúkhoz. Izgatottak az örömtől. Mikor tojik a tyúk 2019. - Én teszem belé! - kiáltja az egyik. Én már tudom, hogyan kell. Egy idősebb izmos pofás gyerek félrelökí: - Erigy innen! Én vagyok ennek a mestere!
Mikor Tojik A Tyúk Program
De még a szivarvég se vigasztalta meg. Szomorú volt és sápadt. Hogy egy percre megállottam mellettök, hallottam is a bánata okát. - Hát bezony sógor, - beszélte dünnyögő orrhangon, - igy állok én mán egyhete mint a karó, amelyik mellül a szőlő kiveszett. A kéményem azóta nem füstölt, sepedig söprű nem járta a házat. Idegent fogadjak? Kilopja a szemem világát is. Új asszonyt vegyek? Eltékozolja mindenemet. De meg nem is tanálok én olyan dógos kezű asszonyt többet. - Dehonnem, - brummogta vigasztalóan a kovács. Nagyon kívánom – Wikiforrás. A kalapos terebélyes kék zsebkendőt vett elő és megtörülte vele orrát, szemét. - Aztán ha kerül is, ki tudja micsoda veszedelem? Én nem szeretem, hogy az asszony tartogassa a zsebébe a pénzemet. Az én Annám ebbe az erányba nem volt erőszakos. De azér mindent kiteremtett, ami a házho kellett. Ha végigment az utcán, megszólitotta a parasztasszonyokat: - Csúnya fakó mán az uradnak a kalapja! Hozd el: megföstjük ingyen. Az asszony elhozta a kalapot, de hozott bele egypár tojást, vagy egy kötény babot, vagy egy tál lisztet, vagy egy zacskó kását.
Mikor Tojik A Tyúk Vagy A Tojás
Az állomás tornácán a vonatra vártunk. Az égből az első hó pihézett. Késett a vonat. Egy bársonykabátos úri mama a vas-tyúkhoz vezette a fiacskáját. - No itt egy húszfilléres: tedd bele. Fogd meg a fogóját: ránts egyet rajta! Négy-öt gyermek is odacsoportosult. Parasztgyermekek. Irigy szemmel nézték, hogyan kotkodácsol a vastyúk, s hogyan veszi ki örvendezve az úri fiucska a piros fényes bádogtojást. A perron sarkán két iparosféle beszélget. Az egyik feketekezű, - ruhafestő vagy kalapos. A másik vastagszemöldökű szintén szennyes kezű vaskos ember, - falusi kovács. - Haj, haj! - hallatszik olykor a festékes kezű sóhajtása. A kovács csak hümmög reá. Micsoda elnyűtt labdái a sorsnak. Különösen a festékes kezű. Fél századnak a nyomorusága rí le az alakjáról. A kalapja horpadt ócska kalap, amilyen a szemétdombokon hever. Heraldikai lexikon/Tyúk – Wikikönyvek. A csizmája csupa folt. A télikabátjának minden gombja más. Hogy eldobtam a szivarom maradékát, mohón hajolt le érte. Zsíros megyfa-szopókába illesztette, és apró füsttel szívta.
Na csirkét is. Sohse vettünk mink pénzen élelmet. A kovács hümmentett. - Ügyes asszony lehetett. Minálunk drága a föstés. Egy koronán alul nem föstenek. A kalapos legyintett: - Az asszony beledobta a kalapot holmi maradék föstékbe. Nem köll a parasztnak se bélés, se szalag. A kovács csodálkozva nézett és hümmögött. A városi főorvost pillantom meg a perronon. Hozzá sétálok. Üdvözlöm. Beszélgetünk. Egyszer oldalt pillant a két iparosra, és azt mondja: - Látod azt a kalapost? - Látom. Mi van rajta nézni való? - Annak a szennyes embernek több a pénze, mint valamennyiünknek, akik itt utazunk az első osztályon. - Lehetetlen! Mikor tojik a tyúk program. - Tudom. - Dehiszen fölszedi a szivarvéget. - Azért gazdag. Uzsorás, fösvény kutya. Csak a mi bankunkban magzik vagy százezer koronája. Cigarettát vont elő a zsebéből. A parasztgyerekek mögött, akik a bársonyruhás úri fiut bámulták, egy sápadt fiucska ácsorgott. Csizma volt rajta és ködmenke, de a fején úri kis vadászkalap. - Nézd, - mondottam, - de kedves arcu gyermek! Olasztemplomban láttam egyszer egy fali festményt, egy színehagyott angyalt rajta, akinek a szeme mégis élt... - Ismerem, - felelte az orvos a cigarettáját meggyujtva.