Nathaniel Hawthorne: A Skarlát Betű – Külön(C)Vélemény
Nathaniel Hawthorne A skarlát betű című könyvénél jobbat keresve sem találhattam volna a 37. kihívás teljesítéséhez – egy könyv, aminek a címében szerepel egy szín. Bár az amerikai író már a tanulmányai elvégzése után meghozta döntését a pályaválasztással kapcsolatban, csak igen nehezen engedte be az életébe a sikert – 1828-ban, elsőként publikált Fanshawe című regényének minden példányát összegyűjtötte és elégette röviddel a megjelenése után. Hawthorne ennek ellenére továbbra is kísérletezett az írással, mialatt a salemi vámházban dolgozott mázsamesterként. A sikert és a jómódot végül az 1850-ben megjelent A skarlát betű hozta meg neki. A téma, amelyet a könyv boncolgat, több mint százötven évvel később is rendkívül aktuális, olyannyira, hogy Roland Joffé rendező fantáziáját is beindította, aki 1995-ben, két első osztályú színész, Demi Moore és Gary Oldman főszereplésével filmet készített A skarlát betű ből. Napjainkban is rendkívül megosztó a kérdés, hogy bocsánatos bűn-e a házasságtörés, illetve a megcsalás, és ha igen, milyen körülmények között?
Skarlát Betű Könyv Rendelés
Fülszöveg Hester Prynne-t hűtlenség vádjával elítélik. Tüzes vassal megbélyegzik, a házasságtörés jelét, a vörös A betűt égetik a bőrébe. Hester azonban emelt fővel vállalja a sorsát, és a kínzások és kiközösítés ellenére sem adja ki szerelmesének a nevét. Ám évek múlva a halottnak hitt férj visszalopózik az asszony életébe, és bosszút forralva keresi a titokzatos szeretőt. Nathaniel Hawthorne a XIX. század amerikai irodalmának talán legfontosabb alakja. Első, ám azonnal nagy hatású regénye, A skarlát betű egy házasságtörés története, melyben elemi erővel jelenik meg erkölcs és bűntudat, képmutatás és bosszúvágy, a szélsőséges korszellem és a női akarat kibékíthetetlensége. Nem tudom, miért van az, hogy időnként csupa elvárással kezdek bele egy-egy könyvbe. Az viszont biztos, hogy ha szépirodalomról van szó, akkor hatványozottan magasak az elvárásaim, és ez A skarlát betűvel is így volt. Ismertem a könyvet, nagyjából a történetét is, régóta el akartam olvasni, és mégis hatalmas csalódás volt.
Ezek után a körülményekhez képest szabad folyást engednek szenvedélyüknek, melynek a gyümölcse egy bájos lánygyermek, Gyöngy. A város lakói megvetik Hestert bűnéért, és csak azért nem akasztják fel, mert úgy tudják, a férje halott. Viszont büntetésül örök életére kivetik a társadalomból azzal, hogy egy őt megbélyegző skarlát betű viselésére kényszerítik. Hester nagyon kitartó, sosem adja ki szeretője nevét, mert őt a törvények alapján felakasztanák. A bonyodalom csúcspontja akkor jön el, amikor Hester férje álruhában és új néven felkeresi asszonyát, majd mikor szembesül a történtekkel, bosszúra esküdve kezdi kutatni a nő szerelmét. A könyv és a film cselekménye idáig stimmel, annyi különbséggel, hogy Hester és a tiszteletes a könyvben anélkül követi el a bűnt, hogy Hester férjének halálhírét kapták volna. Viszont ennél az eltérésnél egy jóval súlyosabb különbség van a két alkotás között, a történet végén. Engem pedig leginkább az sokkol, hogy ettől függetlenül a könyv és a film is megállja a helyét.