Búcsú Idézetek Barátoknak

Úgy intek búcsút a régi barátoknak, Mint akik a végén csak azért találkoztak, Egy kézfogás, nem más, ennyi, ami megmarad, Gerinctelen lettél, úgysem embereled meg magad. Mielőtt innen végkép elmegyek, Szeretnék elköszönni, emberek. (…) Talán nem is kell még búcsúzni se? Hisz észre sem vett engem senkise. Csak egy könny voltam, aki porba hull, Csak egy sóhaj, ki égbe szabadul. Nemsokára búcsút veszünk egymástól, és megígérjük, hogy minél hamarabb találkozunk, de közben meg vagyunk győződve róla, hogy ez az ígéret csak a búcsú percét hivatott megkönnyíteni. Hagyj el, kis lepkém, drága szerelem, igy fény maradsz vakult egemen: egy kis fény, tavasz, kék lobogás, édes tündérhegedűzokogás – vesztett sugár, de végre égi jel, hisz magam engedtelek el! A sivatagi szél már régen befedte lábunk nyomát a homokban. De én létem minden pillanatában emlékezni fogok mindenre, ami velünk történt, továbbra is ott fogsz járni álmaimban és a való életemben. Köszönöm, hogy az utamba kerültél. A geometria szerint a párhuzamos vonalak csak a végtelenben találkoznak.

" Ha megszültél, most nézz szemembe, ha szeretsz, most meghallanád, mit én már mindörökre hallok: a távozó sereg zaját. " Volt egy mozdulata, feléd fordult, mint aki egész lényével mozdul, felé fordultál, mint aki egész lényével válaszol, megölelt, mint aki először ölel, mint aki utoljára ölel, megölelted, mint aki először ölel, mint aki utoljára ölel. Mégis csak ennyit mondtam: szeretlek. Olyan hamar visszajövök, hogy nem is lesz időd hiányolni. Vigyázz a szívemre - itt hagytam nálad! Búcsúzni annyi, mint egy kicsit meghalni. Valójában sohasem mondunk egymásnak búcsút. Mindig ott marad valami, egy pillanat, ami még visszajöhet. Megérkezhet újra, bekopoghat akár kérdés nélkül. Ugyanis az élet tartogat meglepetéseket. Az, aki még tegnap nem volt az életed része, ma már az, a másik, aki meg rég elveszett, bármikor előkerülhet. Vannak szálak, amikről azt hiszed, már lezárultak, közben meg nem. Vagy az is lehet (... ), hogy könnyes búcsút akar venni. Az sem utolsó dolog ám manapság, amikor az embert szó nélkül hagyják faképnél.

Nem számít merre, csak el, tőled el. Mit mondhatnál, mit mondhatnék, Elkoptunk rég, szemeinkből nézd, hova tűnt a fény? Bejegyzés navigáció

Elszakadt, mert szakítottak, s most már nem tartja őket... Valahogy így szakadt el a Föld a Naptól, a Gondolat az Érzéstől s a végén Jancsi, Juliskától. Most bámulnak az égre, s azt hiszik, a szakítás magányügy. De ilyenkor a világűrben is történik valami. Mikor eltűnnek a csúcsok a hegyről, és kiszáradnak a folyók, és télen csap le a villám, és nyáron hull a hó, és mikor végül utolsó óráját éli a világ, mikor ég és föld találkozik, mi nagy kelletlenül elválunk egymástól. Elbúcsúzott a háztól és azoktól, akiket szeretett, nem nézett vissza (... ). Minek azt látni, mint lesz egyre kisebb, egyre távolibb minden és mindenki? Minden találkozás meghatározó lehet. Minden találkozás ajándék. Minden találkozás kapcsolat, s a találkozást búcsú követi. Minden búcsúzásban megérzi az ember a végtelenre éhező ember végességét. Ami az embernek nem igazán fontos, attól könnyű elegánsan elbúcsúzni. Szeretek búcsúzni, meg kell adni a módját a távozásnak, majd a legvégsőnek is, végül is arra készülünk minduntalan.