Nem Felejteni, Csak Túllépni – Alice In Chains: 'Rainier Fog' Lemezkritika | Rockbook.Hu - Gálvölgyi És Selmeczi Búcsúztatta Sas Józsefetet – Pesti Hírlap

A seattle-i banda legutóbbi lemeze még 2013-ban jelent meg The Devil Put Dinosaurs Here címmel, ami a második volt William DuVallal a frontvonalban. Noha túlzás lenne azt állítani, hogy 5 éves csendet tört meg az Alice In Chains a napokban kiadott Rainier Foggal, hiszen folyamatosan turnéztak, július 1-én pedig Magyarországra is visszatértek szűk 9 év elteltével ( koncertbeszámoló itt), nagyon vártunk már egy új anyagot. Az előző kettő után a jelenlegi felálláson lehetett érezni, hogy van még bennük energia, van még mit mondaniuk. S bár az eltelt idő nem volt kevés, azért nem emelkedett a Rainier Fog Chinese Democracy féle magasságokba, hogy az új Tool lemezről már ne is beszéljünk. Májusban kaptuk meg az első ízelítőt, a The One You Know ismerősen beteg nyitóriffje és a refrén harmóniái kb. olyannak hatottak, mint az első korty víz egy sivatagi túra után. Majd később a So Far Under - ami leginkább a The Devil Put Dinosaurs Here hangulatát idézte fel - csak tovább erősíthette bennünk azt az érzést, hogy nincs mitől félnünk.

Ez egy mestermű, és ezek után mást már felesleges is mondanom. Összességében az egész Rainier Fogra jellemző, hogy elképesztően dallamos, különösen az énektémák terén, ráadásul DuVall és Cantrell hangja között is szinte teljesen elmosódnak már a határok. Duettként éneklik végig az egész lemezt, tökélyre fejlesztették az évek során ezt az előadásmódot. Olyannyira, hogy még úgy is fontosnak tartottam ezt kiemelni, hogy valójában ez a megszólalás már a kezdetek óta az Alice In Chains védjegye, ahogy azt mindenki kívülről fújja. Egyszerűen az az érzése támad az embernek, hogy így aztán még soha nem szólt. Hihetetlen harmónia kapcsolja össze a két frontembert. Egész más szisztéma mentén dolgoznak ők együtt, mint ahogy Cantrell és Staley tette, csak a módszer veleje az, ami változatlan maradt. Így a Rainier Fog azt kell mondjam, minden nemében kellemes csalódás volt. Visszatekintés ez a múltba, az a fajta, amikor az ember végre túllép már az árnyakon, de még utoljára vet egy pillantást maga mögé, mielőtt végleg elengedné az egészet.

Hogy Kurt Cobain és Chris Cornell nélkül a Nirvana és a Soundgarden történetének le kellett zárulnia, az tiszta sor. És ma már legalább ennyire egyértelmű, hogy az Alice In Chains sztorija nem érhetett véget Layne Staley halával, bármily karizmatikus frontember is volt. A Black Gives Way To Blue és a The Devil Put Dinosaurs Here albumok ismeretében ugyanis senki nem kérdőjelezheti meg, hogy a seattle-i csapatnak a továbbiakban is volt érvényes – ugyanakkor a klasszikus lemezekhez méltó színvonalú – mondanivalója. A Rainier Fog pedig talán végérvényesen meggyőz mindenkit arról, hogy a 2018-as Alice In Chains véletlenül sem tekinthető egy egykori rocklegenda igen meggyőző utódzenekarának. Egyrészt, mert – megkockáztatjuk – az új lemez talán két elődjénél is hajszálnyival erősebbre sikeredett, másrészt, mert a 2000-es évek kiadványai közül ez az anyag érezteti leginkább, hogy a zenekar új utakon jár. Természetesen ízig-vérig Chains-műről beszélünk, hangvételében azonban mégis valamennyire más, mint a korábbi anyagok.

A grunge egykori nagy hősei közül hozzám mindig az Alice In Chains állt a legközelebb, annak ellenére, hogy egy időben megrögzött soundgardenista voltam, az akkori társaság egyensúlyának megőrzése miatt. Aztán a 'garden elkúszott mellőlem, az AIC-től meg minden lemez favorit – bár tény, hogy ugye nincs belőlük túl sok. És ebből a kevésből is három már "új korszakos". Előre leszögezem, hogy nagyon, sőt, NAGYON szeretem a William DuVall-lal készült albumokat. Jó ideig morzsolgattam magamban, hogy mi az, ami ennyire megfogott 2009-ben a Black Gives Way To Blue -ban, aztán jött a hirtelen megvilágosodás: azon kívül, hogy ízig-vérig Alice In Chains a zene, a hangulata (mondhatnám azt is, hogy kisugárzása, mert pontosan illik ez a jelző is rá) pozitív és életigenlő, a korábbi korszak(nak megfelelő) depresszív atmoszféra helyett. Mondhatnám azt is, hogy ez az AIC v2. 0, egy továbbfejlesztett verzió, ami jobban is esik mostanában, mert én sem szeretek már depresszíven merengeni az élet nagy dolgain úgy, mint a '90-es években.

Legrosszabb esetben is egy olyan albumot kapunk, amin még ha a megszokott, bevált panelek kapnak is csak helyet, túl nagyot csalódni nem fogunk. A lelkesedés pedig azért volt ilyen mérsékelt, mert bár tényleg megszerettem ezt a két nótát, nem volt meg az a mellbevágó hatás, mint amikor elsőre csendült fel a Hollow, a Check My Brain, vagy amikor egy egész este csak a Your Decision szólt a hangszórókból, miután először hallottam. Azért be voltam sózva rendesen, ráadásul a Never Fade után még inkább kezdtem felpörögni, mert már rögtön az első pár ütem a Facelift hangulatát idézte fel bennem. Ez a kis kikacsintás a gyökerek felé pedig kellőképp felpiszkálta bennem a parazsat. A megjelenés napján már úgy indultam munkába, hogy útközben a Rainier Fog szólt, ez azért elég sokat dobott a pénteken. A sort a The One You Know nyitja, ami remek döntés. Egyrészt ismerjük, másrészt jó hidat képez az előző lemeztől, mert megvan benne az a sötét, súlyos, durva hangulat, ami az újkori Alice In Chainst igazán jellemzi, ugyanakkor a refrén dallamvilága - ami talán még a Check My Brainen is túltesz ilyen téren - megmutatja, hogy a lágyabb, fogósabb témáknak sem leszünk híján.

Rainier Fog 03. Red Giant 04. Fly 05. Drone 06. Deaf Ears Blind Eyes 07. Maybe 08. So Far Under 09. Never Fade 10. All I Am Műfaj: rock Megjelenés: 2018. augusztus 24. Kiadó: BMG

Bajor Lili őszinte vallomása. Úgy érzi, ezt mondaná most neki édesapja, ha látná, hol tart az életben

Gálvölgyi János Meghalt Dobos Attila

Rodolfo Alfonzóval sokat lépett fel – Egy pakli kártyával úgy ezer trükköt tudott és elég sokáig el tudta szórakoztatni az embereket és sok mindent el is tudott intézni, például a hivatalokban – nevetett Gálvölgyi Judit, aki szerint édesapja az artista szakszervezet elnökeként szenvedélyesen képviselte a szakmát. – Volt egy időszak, hogy extra adót vezetettek ki a nagy autókra, a lakókocsikra. Ám az artistáknak nem úri passzióból volt nagy autójuk, hiszen csak az húzta el a sokszor az év nyolc hónapjában az otthonaiknak számító lakókocsikat. Apu pedig elmagyarázta a döntéshozóknak, hogy ez így nem jó – emlékezett vissza a műfordító, aki kifejezetten örül annak, hogy ugyan még mindig sokan emlékeznek édesapjára. Gálvölgyi jános meghalt damu. Rodolfo emléke ezzel a táblával is tovább él az utókor számára. Rodolfo Gálvölgyi Judit bűvész emléktábla

Gálvölgyi János Meghalt Damu

Középpontjában mindig a névadó Gálvölgyi szerepelt, mellette pedig további neves színészek gondoskodtak arról, hogy a nézők jól szórakozzanak. A műsor nagyon kényelmes dolog volt az elején, évente négy-öt darab félórás adást kellett elkészíteni. Aztán lett egy nagyon tehetséges, ambiciózus producerem, ő volt Rózsa György, aki elindította a Rózsa György-produkciókat, és az enyém volt az egyik első műsor, ami a közreműködésével forgott. Gálvölgyi jános meghalt dobos attila. Nem volt protekcióm, életem egyik legkeményebb főnöke volt – mesélte Gálvölgyi. A színművész Rózsa – aki Az első influenszerek előző évadában is feltűnt – sosem látott oldaláról is megosztott egy történetet. Egyszer betették a műsort nulla óra huszonnégy percre, és ott előttem felhívta a nem tudom, milyen elvtársnőt a harmadikról, aki intézte a műsort. Előadott egy magánszámot az édes drága Gyurim, ahol esküdözött, hogy most tulajdonképpen az életéről van szó, mert lehet, hogy egy olyan műtétje lesz, hogy ha nem rakják be húsz óra öt percre a Gálvölgyi Show-t, akkor ő azt már nem fogja látni, mert a temetésén is túl lesz.

Ilyen egyszerű a dolog szerintem. Sokan úgy tudják, hogy bohócokat gyűjt. Mikor kezdődött ez a hobbi? Látom, a nyakában is lóg egy. Úgy, hogy amikor főiskolás voltam, a Szovjetunióban jártam és ott vettem magamnak egy Oleg Popov bohócot. Hazahoztam, mert nagyon tetszett, akkor terjedt el, hogy szeretem a bohócokat. Ez után premierekkor bohócokat kaptam a kollégáktól. Sok premier volt, sok születésnap, így összegyűltek a bohócok. A legutóbbi premieremre a feleségemtől egy gyönyörű zenélő bohócot kaptam. Ő is tudja, hogy nem gyűjtöm, de így jönnek a bohócok. Annak idején, ha azt mondtam volna, hogy Napóleon-aranyat gyűjtök, akkor már nem itt ülnék magával. Jár cirkuszba? Kult: Gálvölgyi, Kulka és Lakatos Márk közös dalban biztat az előválasztásra | hvg.hu. Hát hogy a csudába ne? Persze, imádom a cirkuszt! Csak egyre kevesebb jó bohócot látok. És egyébként jól van? Mindenfélét írtak az utóbbi időben az egészségi állapotáról. Jól vagyok, igen, köszönöm szépen. Ez olyan szép, a múltkor a taxis kérdezte, hogy maga még úgy megvan? Azt hittem, hogy kirúgom, csak hát ő vezette a kocsit.
August 28, 2024