Dsida Jenő Temetőben
Dsida Jenő Köröttem csend - és temető. Csak néha suttog valami, csak néha lehet hallani: ez ő, ez ő, ez ő! - Azután minden újra csendes, és álmodik a temető. Én hajtott fővel ballagok, s a néma árnyak szembe jönnek, s a sírkeresztek rámköszönnek, és mind az igazi Nagyok - Én, a halottak ismerőse, révedő szemmel ballagok. Utánam huhog a Jövő, a Múlt, Jelen, a sok kereszt, s az árnyak kara zúgni kezd: 1924. Életrajz – Dsida Jenő. augusztus 31. Írd meg a véleményed Dsida Jenő Temetőben című verséről!
- Dsida Jenő Temetőben - YouTube
- Életrajz – Dsida Jenő
- Temetőben (Dsida Jenő) – Wikiforrás
- Magyarul Bábelben - irodalmi antológia :: Dsida Jenő: Temetőben
- Dsida Jenő: "Megtettem mindent, amit megtehettem" - Cultura.hu
Dsida Jenő Temetőben - Youtube
Dsida Jenő költői pályája gimnazista korában indult, első versei 1924-ben jelentek meg Benedek Elek gyereklapjában, a Cimborában. 1925-ben beiratkozott a kolozsvári egyetem jogi karára, de tanulmányait félbehagyta, s az irodalomból élt. 1927-től a Pásztortűz című irodalmi folyóirat technikai szerkesztője, később társszerkesztője volt, közben 1928-29-ben Abafáján a Huszár-családnál házitanítóskodott. 1934-től haláláig publicisztikáival kereste kenyerét a Keleti Újság belső munkatársaként illetve a nagyváradi Erdélyi Lapok kolozsvári tudósítójaként. 1929-től tagja volt a Kemény Zsigmond Társaságnak, ugyanettől az évtől a marosvécsi Helikonnak. Temetőben (Dsida Jenő) – Wikiforrás. 1930-ban tagjává választotta az Erdélyi Irodalmi Társaság is, és részt vett az Erdélyi Fiatalok című lap megalapításában. Titkára volt az Erdélyi Katolikus Akadémiának és a Pen Club romániai magyar tagozatának. DSIDA JENŐ: IDŐSZÁMÍTÁS Minden szív külön bolygó, égitest és annyiszor jön új nap, ahányszor a szív fordul önmagában. A napok egyre múlnak.
Életrajz – Dsida Jenő
És késik a lázadás, múlik az ifjúság. Másik, talán legkedvesebb költeményében (Hulló hajszálak elégiája) haja hullása figyelmezteti az elszálló időre: Nekem e hajszál most az ujság, sűrített, mély élet-tanulság, egyetlen kérdés, nagy dilemma, nekem ez a történelem ma: ifjak vagyunk, élünk, verekszünk, s – nem segít orvos – megöregszünk. Ó, be szomorú, jaj, be félek! Vigasztalj verssel, örök lélek, életen túlnéző mesékkel, bizarr, bolondos bölcsességgel… A költő kihullott haját tündérek hada gyűjti össze, és mikor meghal, visszaadja. Úgy lovagol majd nagy hajjal az égi mezőkön, "seprő hajam sűrű hossza / a csillagokat csiklandozza". Így félt a harmincadik életévtől, és meghalt harmincegy éves korában. Kolozsvárt mindenki ismerte, mindenütt ott volt, mindenhol otthon volt. Magyarul Bábelben - irodalmi antológia :: Dsida Jenő: Temetőben. Akármelyik kávéházba vagy vendéglőbe mentél, biztos lehettél benne, hogy Dsida már ott van, vagy öt percen belül megjelenik. De magántársaságot sem lehetett nélküle elképzelni, legalábbis nem, ha irodalomról volt szó. Sosem értettem, mikor ér rá dolgozni, aludni, otthon lenni, magánember lenni.
Temetőben (Dsida Jenő) – Wikiforrás
Köröttem csend – és temető. Csak néha suttog valami, csak néha lehet hallani: ez ő, ez ő, ez ő! – Azután minden újra csendes, és álmodik a temető. Én hajtott fővel ballagok, s a néma árnyak szembe jönnek, s a sírkeresztek rámköszönnek, és mind az igazi Nagyok – Én, a halottak ismerőse, révedő szemmel ballagok. Utánam huhog a Jövő, a Múlt, Jelen, a sok kereszt, s az árnyak kara zúgni kezd: és álmodik a temető.
Magyarul Bábelben - Irodalmi Antológia :: Dsida Jenő: Temetőben
Kategória: Kultúra Publikálva: 2019. november 01. (péntek) 19:13 K öröttem csend – és temető. Csak néha suttog valami, csak néha lehet hallani: ez ő, ez ő, ez ő! – Azután minden újra csendes, és álmodik a temető. Én hajtott fővel ballagok, s a néma árnyak szembe jönnek, s a sírkeresztek rámköszönnek, és mind az igazi Nagyok – Én, a halottak ismerőse, révedő szemmel ballagok. Utánam huhog a Jövő, a Múlt, Jelen, a sok kereszt, s az árnyak kara zúgni kezd: ez ő, ez ő, ez ő! – Azután minden újra csendes, és álmodik a temető. (1924. augusztus 31)
Dsida Jenő: &Quot;Megtettem Mindent, Amit Megtehettem&Quot; - Cultura.Hu
Rovat Rovatok – 0 db találat
Bús sirámú rengetegben felzokog a torz halál, bűnös arcú esti fantom pusztulásról prédikál. Régi nyájunk szertezüllött, földeinken dúlt rögök, s körbe lengőn, kárörvendőn kacagnak az ördögök. Ők pusztítnak, ők csinálták, szavuk átkot, bajt hozott, gyűlölködést, szertehúzást s minden ember átkozott. Árva ember lelke mélyén pattannak a bűncsirák, s jószándékok elhalódnak mint a dérütötte fák. Mesterük volt, szent kereszten meghalt értük hajdanán, mégse tudnak könyörülni önmagunk és más baján. Ütlegelnek, hajba kapnak, irígységtől mind beteg. Hahotáznak őszi szörnyek s haldoklik a rengeteg. Jaj ne halljam, jaj ne lássam, hullj le, hullj le drága mély édes álom, elfelejtő - könyörülj meg rajtam, éj! Hull az álom, jő az álom elűzi a rosszakat. Hóbelepte láthatáron közeleg egy kis csapat. Tűzzel, hittel, lobogóval olyan, mint a régi nyáj, fejük felett angyal szárnyal és királyuk nagy király. Napkeletről fényigézet homlokukra ránevet, s énekelnek, zengedeznek sose hallott éneket: "Amikor már álmot látunk, mikor minden elveszett, egy remény van, egy igazság, összetartás, szeretet!