Flotsam And Jetsam Lord Of The Rings

A Flotsam and Jetsam jobbkor talán nem is adhatta dobhatta volna ki az új kis tesót a többi szerzemény mellé, mert a hosszú ideje tartó páncél nemcsak, hogy megtörni látszik, hanem egyenesen megsemmisült ezzel a húzásukkal, és úgy vélem a rajongók nagy többségének egybehangzó véleményét mondom azzal, hogy bízom benne, meg is maradnak ezen a nyomvonalon. Motoszkál bennem a kérdés, hogy minderre miért kellett több mint húsz évet várni, de tényleg az a helyzet, hogy nem akarok negatívumokat keresni, és múltbéli vádakkal illetni őket, annyira kiengeszteltek. Akinek a zenei repertoárjában eddig nem, vagy csak közvetetten szerepeltek, a The End of Chaos neki is jó apropó lehet, hogy felvegye az életművükkel a fonalat, aki pedig eddig is szerette őket, az most egyenesen imádni fogja. Stabil, nagyon erős hallgatni valót kaptunk ezúttal, ami az elkövetkező időkben nem fog messzire kerülni a lejátszómtól. Kilenc pont csak az ösztönzés miatt, hogy a következőre felvéshessem a tízest! Alig várom a márciusi találkozást!

Harmincöt éve nyomatja a metalt csaknem töretlen lelkesedéssel az arizonai Flotsam And Jetsam főnöke és egyetlen állandó tagja, Eric A. K. Knutson énekes, aki mindössze néhány hónapra lépett ki a csapatból 2001-ben. Mellette az a Michael Gilbert tekinthető még viszonylag állandó tényezőnek a bandában, aki a hőskorban tizenöt évig gitározott a csapatban, majd némi kihagyás után 2010-ben tért vissza. Körülöttük állandó és elég heves a jövés-menés, ami jelen esetben azt jelenti, hogy a legutóbbi lemez, a 2012-es Ugly Noise óta két újoncot is avattak. Steve Conley gitáros és Jason Bittner dobos totál újoncok a bandában, mint ahogy a bőgős Michael Spencer is friss arc, de neki már van egy kis Flotsam-múltja, mivel 1986 és 1987 között pengetett már itt. Lemezen azonban most hallhatjuk először, lévén a debüt és azóta kultikussá érett (hamarosan a Klasszikushockba is bekerülő) Doomsday For The Deceiver után érkezett, viszont nem maradt a kettes sorszámmal '88-ban felvett No Place For Disgrace-ig.

Előadó: Flotsam and Jetsam Album: The End of Chaos Megjelenés: 2019 Származás: USA Műfaj: thrash metal Honlap: Értékelés: 9/10 Érdekes paradoxon öleli körül a mára már veteránnak számító, amcsi formációt, a Flotsam and Jetsam -et, hiszen úgy váltak világszinten ismertté, és jegyzik őket a nagyobb nevű thrash brigádok között, hogy egyébként sosem hódították meg a világot, és végképp nem sikerült olyan nevek közé helyet szorítaniuk, mint az Exodus, vagy a legendás "Big 4" alakulat tagja, az Anthrax. Mégis, ha valahol bedobjuk a Doomsday for Receiver Kingdom, vagy No Place for Disgrace lemezek címeit, nagy a valószínűsége, hogy valaki azonnal ráismer, melyik kutya kölykei is, hiszen ezek a korongok mára már a műfaj alapvetéseinek is mondható, időtálló alkotások, ha másért nem, már csak azért is, mert bizony ebben az érában Jason Newsted is a banda soraiban bőgőzött. Mindez mégsem volt elég ahhoz, hogy a Flotsam igazán kitörjön, és az erős zenei elrajtolást a startmezőtől egy annál gyengébb, és hosszadalmas időszak követte, amikor oké, mondjuk úgy nem születtek végtelenül gyenge alkotások, de tökéletesen hiányzott belőlük az a kraft, amivel az első időkben annyira szájba vágták a népet.

Ken Mary úgy dobol, mintha az utolsó lemeze lenne, és most kellene mindent beleadnia, a gitártémák pedig jó összhangban muzsikálnak, és nem csak, hogy kiegészítik egymást, sok nótában párhuzamosan is megy a tekerés, mint például a Slowly Insane -ben, vagy Unwelcome Surprise -ban. Utóbbi egészen szokatlan húzás az éneket tekintve, egyelőre nehezen is tudom koncerttételként elképzelni, ám helyette ott van az Architects of Hate, amely már a címe alapján is beillik egy késői Kreator -szerzeménynek, hát még amikor elindul! Sötétebb indítás, ám remek, és tudatos felépítés, amitől így lesz teljes ez az ötven percnyi vegytiszta remekmű. Ha már ötven perc: az anyag hosszával jól eltalálták az arany középutat, főleg, hogy túlzás nélkül mondom, alig van gyengébb téma, vagy rész a lemezen, még az ominózus utolsó számokat is alaposan kimaxolták. Csak, hogy példával éljek, nekem a Survive, vagy a Good or Bad például egyből személyes kedvencem lett. Az egész cucc amúgy könnyen emészthető, és optimális hallgatnivaló minden körülmény között, hiszen a refrének a legtöbb tételben baromi fülbemászóak, így abban azért nagyon bízom, hogy a mostani koncertkörút setlistjébe szép számmal válogatnak belőlük.

Érdekesség, hogy Ozzy mellett Robert Trujillót váltotta, aki utódja lett a Metallicában. 2003-ban távozott az Ozzy Osbourne Bandből is, és csak a Voivodra koncentált. Mivel a banda tagjai művészneveken zenélnek, Newsted a Jasonic nevet választotta, amely egyébként saját kiadójának is a neve. 2006 júliusában adták ki a Katorz című albumot, amelynek a címe a francia "quatorze", azaz tizennégy szó alternatív írásmódja. A lemezt a gitáros Denis D'Amour, azaz Piggy halála után készítették el a laptopján talált riffek, illetve a hátrahagyott instrukciói alapján. A Voivod 2009-ben Infini címmel adta ki utolsó lemezét, amelyen ismét Jason játszott, a lemezbemutató turnéra azonban visszatért az együttesbe az eredeti basszusgitáros Jean-Yves Theriault "Blacky". Rock Star Supernova (2006) 2006-ban Tommy Lee (Mötley Crüe) és Gilby Clarke (ex-Guns N' Roses) társaságában részt vett a CBS televízió Rock Star Supernova című zenei reality show-jában, amelynek során énekest kerestek egy Supernova nevű zenekarba.

June 30, 2024