Def Leppard Praha

Azóta persze sok minden történt a rockszíntéren és a banda házatáján egyaránt, de egyet leszögezhetünk: a Def Leppard manapság nemcsak csúcsformában van, de népszerűsége is a hőskorszakot idézi. Jómagam legalábbis – minden korábbi prágai koncertbeszámoló ellenére – alaposan meglepődtem azon, hogy a kábé 15 ezres O2 Arena ha nem is csutkára, de tisztességesen megtelt. És a fentieket ellensúlyozandó, mondjuk el: a szálláson is magyarokba botlottunk, és kifelé-befelé is meg-megütötte a fülünket némi magyar szó. Persze a cseheknél rockzeneileg valahogy minden más. Bekapcsolod a tévét a szállodában, és pár percen belül egy tematikus rockzenei adóra bukkansz, amelyben a lejátszott klipek legalább 60 százaléka hazai. Bár nekünk ezek a cseh nyelv miatt rendkívül fárasztóak, elmondható, hogy a maradék 40 is igen alaposan merít négy-öt évtized nemzetközi termésének legjavából (NEM az elcsépelt slágereket nyomják tehát) – így könnyű rockkoncertnek teltházat csinálni, legyen szó KISS-ről, Whitesnake-ről, Def Leppardról vagy akár a durvább, netán divatosabb műfajok képviselőiről.

Amúgy persze ő is abszolút odatette magát és végre pontosan megfigyelhettem, hogyan dobol. Nyilván egy ilyen speciális, félig elektronikus cuccot valamivel könnyebb hangosítani, mint egy akusztikus dobfelszerelést, ugyanakkor nem lehet elmenni amellett sem, hogy a hangzáskép gyakorlatilag tö-ké-le-tes volt: gyönyörűen megszólaló gitárok és hibátlan összhatás jellemezte a soundot – kevés ehhez foghatót hallottam jó huszonhárom éves koncertlátogató pályafutásom során. Emellett, bár száz százalékosan biztosak sose lehetünk benne, úgy gondolom, hogy ami vokált hallottunk, az a zenészek saját hangján jött – a lemezverziók ezersávos keverésével összevetve itt kimondottan úgy tűnt, hogy az énekest három valóban erős hangú kolléga támogatta meg. Az elhangzott best of-programhoz pedig maximum a hiányolt nótákat lehet hozzátenni, de nyilván eleve nem lehetett olyan setlistre számítani, ami vetekszik a Viva! Hysteria anyagával, pláne, hogy azt is több koncert anyagából vágták össze. Mindenesetre a Euphoria lemezes Paper Sunra egyáltalán nem számítottam (a szájbarágós vetítés ellenére is csúcspont is volt a javából), a hangulatos korai instru Switch 625-ra se nagyon, de a Joe által szólóban elnyomott Two Steps Behind is fantasztikusan szólt egy szál gitárral.

Galériák Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13. Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4. Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19. Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15. Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14. Wendigo - Budapest, Wigwam, 2005. február 16.
Galériák Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5. Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30. Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8. Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2. Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2007. január 12. Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2006. október 14.

Németkér Hardy Kúria "Üldözöttek" zenés irodalmi est Radnóti Miklós és Wass Albert műveiből. 15. 20 "Napod fénye" Portré Móser Zoltán fotóművészről 15. 45 Nézze meg az ember! 15. 50 Varadinum '92 Nagyváradi napok... 16. 40 Autó 2 A TV2 autós magazinja 17. 05 Hupikék törpikék Belga rajzfilmsorozat (ism. ) Mindenszentek előestéje 17. 20 Vásártévé 17. 35 Knight Rider Amerikai filmsorozat A tolvaj 18. 30 Vásártévé 18. 37 Időjárás 18. 39 La Fontaine-mesék NSZK-magyar rajzfilmsorozat A két kiskakas (ism. ) 18. 55 Kolumbusz Kristóf Angol film (1949) 20. 40 Világsztárok - Alberto Sordi 21. 20 Telesport 21. 50 Vásártévé 22. 00 Esti egyenleg 22. 20 Időjárás 22. 27 Vásártévé 22. 30 Három kemény fickó Amerikai film (1973) HBO 18. 30 A legjobb Benny Hill showk Magyarul beszélő angol film 20. 00 A színe-java Feliratos amerikai film 21. 30 Legyőzhetetlenek 23. 00 Lelkek karneválja A világoskékkel jelölt címek az M3 műsorán is mennek szimfónia 3900, 4900, 5900, 6900, 9900 Ft Sarah McKenzie Group & Bolla Gábor 2020. május 11. hétfő Irány Rio!

Nyilván szó nincs olyan gigantomán látványosságokról, mint az említett kollégák esetében, de a történet alapvetően ugyanarról szól: prémiumkategóriás show, szenzációsan jó dalokkal és kirobbanó formában lévő zenészekkel. Mondjuk Joe Elliotték – leszámítva szegény Steve Clark esetét... – sose arról voltak híresek, hogy feszt szétcsapatták volna magukat, de még így is döbbenetesen jól néztek ki az óriáskivetítőn, pláne a kifutón (kábé két méterre álltunk tőlük – kiemelt állóhely rules), amikor ki-kijöttek ünnepeltetni magukat. Az 58 éves, ma már kissé Jigsawra emlékeztető (komolyan, ha Tobin Bell mégse vállalná a Fűrész 8-at, beugorhatna helyette) Phil Collen génállománya vélhetőleg Rudi Schenkerével azonos, Joe hangja nagyjából semmit nem kopott. de Vivian Campbellről se mondta volna meg senki, milyen komoly betegséggel küzdött nem is olyan régen. Akkor már sokkal inkább a legfiatalabb, Rick Allen az, akinek vonásain a kelleténél jobban nyomott hagytak az évek, de hát ebben semmi meglepő nincs, ő volt a leghányatottabb sorsú mindannyiuk közül.