Wikizero - Röpülj, Páva, Röpülj — Alice In Chains Rainier Fog Full Album
Röpülj páva, röpülj Ár: 3800. – Ft Megrendelés: Megrendelésére, levelére 1 napon belül válaszolunk, esetenként levelünk a SPAM üzenetekben található meg! Megrendelését a koncertkft[kukac] e-mail címre várjuk, amelyben kérjük tüntesse fel számlázási és postacímét. One Response ehhez "Röpülj páva, röpülj"
Zeneszöveg.Hu
Röpülj, Páva, Röpülj - Wikiwand
A Röpülj, páva, röpülj kezdetű magyar népdalt Seemayer Vilmos gyűjtötte 1935-ben az akkor Somogy megyei, ma Zala megyéhez tartozó Surdon. A felvételt Bartók Béla jegyezte le. Röpülj, páva, röpülj Műfaj magyar népdal Stílus régi Hangfaj pentaton A kotta hangneme D moll Sorok A A v B C Hangterjedelem 4–8 ♭3–8 VII–5 1–4 Kadencia 7 (♭3) ♭3 Szótagszám 6 6 6 6 Előadásmód Rubato Előadási tempó 96 A gyűjtés adatai Gyűjtő Seemayer Vilmos A gyűjtés helye Surd A gyűjtés ideje 1935 (Vár)megye Somogy megye Kiemelt források MNT VI. 414. Bartók-rend 210 Dobszay 417 Kodály–Vargyas 1 Népdaltípus 1 Kvintváltó régi stílusú népdal. Röpülj, páva, röpülj - Wikiwand. Az ún. pávadalok csoportjába tartozik; ezek a dalok a vármegyeházán sokszor igazságtalanul elítélt betyárok és jobbágyok szenvedéseiről szólnak. Feldolgozások: Szerző Mire Mű Előadás Kodály Zoltán bicínium Bicinia Hungarica, II. füzet, 72. dal férfikar Fölszállott a páva [1] vegyeskar [2] zenekar Fölszállott a páva. Változatok egy magyar népdalra [3] Járdányi Pál zongora Röpülj páva [4] Máriássy István zongora vagy ének és gitár Elindultam szép hazámból, 12. kotta Kotta és dallam Szerkesztés Röpülj, páva, röpülj, vármegyeházára, a szegény raboknak szabadulására.
Röpülj, Páva! | Paraméter
S valamennyien nagyon jól énekelnek. A göllei férfikar hangzása erősen emlékeztet a mezőkeresztesiekére. Ezek a kórusok megállták volna a helyüket a versenyben is. A forgatást tegnap befejezték Kaposváron. A dalokat és táncokat holnap hallhatják, illetve tekinthetik meg a folklórt kedvelő nézők a televízióban. Röpülj pva röpülj . B. Zs. Forrás: Somogyi Néplap, 1971. május 15. Fekete István Művelődési Otthon művészeti csoportja (Forrás: Deres Károlyné) Somogyi Néplap, 1971. május 15. Somogyi Néplap, 1971. május 8.
Kitörted a kezedet, mivel ölelsz engemet? Így hát kedves kisangyalom, nem lehetek a tied. Amo 13225 Népdal: Hol jártál az éjjel Hol jártál az éjjel, cinegemadár? Ablakidnál jártam, drága violám. Mért be nem jöttél hát, cinegemadár? Féltem az uradtól, hogyha rám talál. Nincs itthon az uram, cinegemadár, 11771 Népdal: Madárka, madárka Madárka, madárka, Csácsogó madárka, Vidd el a levelem, Szép magyar hazámba. Ha kérdi, ki küldte, Mondjad, hogy az küldte, Kinek bánatába, Szíve fájdalmába 10220 Népdal: Szegény vagyok Szegény vagyok, szegénynek születtem, A rózsámat igazán szerettem. Az irigyek elrabolták tőlem, Most lett szegény igazán belőlem. Most lett szegény ig 8239 Népdal: Béreslegény, jól megrakd a szekeret (2. szövegváltozat) Béreslegény, jól megrakd a szekeret, Sarjútüske böködi a tenyered! Mennél jobban böködi a tenyered, Annál jobban rakd meg a szekeredet. Röpülj páva röpülj dalszöveg. Béreslegény mezítláb ment szántani. A 8021 Népdal: Egyszer egy királyfi Egyszer egy királyfi Mit gondolt magába. Hahaha-hahaha, Föl kéne öltözni Kocsisi ruhába, Kocsisi ruhába.
Aztán a Fly fel is oldja ezt a brutális hangulatot, az első akusztikus nóta ez a sorban, és igazából önmagában nem is rossz. Csak azért érzem kicsit gyengécskének, mert ilyen téren annyira zseniálisakat alkottak már, hogy bizony nehéz minden egyes alkalommal felnőni hozzá, még ha nem is más a mérce, mint ők maguk. Ettől függetlenül jól esett hallgatni, és jó helyen is sütötték el. S ha már úgyis annyi szó esett a múltidézésről, a refrén végén, egészen konkrétan a "They paved the road with fool's gold" sornál egyből úgy rázott ki a hideg, mint amikor a Breaks My Backet hallgattam a Boggy Depotról. Még azt is el tudom képzelni, hogy nem is véletlen ez teljesen. Video of Alice in Chains - Drone (OFFICIAL 2018) A Drone bluesos hangulatú nyitótémája egyszerre hozta magával a Hate To Feel hangulatát a réges-régi, Facelift előtti demók atmoszférájával, amikor még ők is bőven a saját útjukat keresték. Aztán mégis átfordul valami teljesen másba. Mintha csak be szeretnének minket palizni. "Azt hitted, hogy most hallasz egy olyan számot, ami mintha csak a Dirtről maradt volna le.
Megjelent az Alice in Chains hatodik nagylemeze. 2013 óta nem írt stúdiólemezt a társaság, akik amúgy sem a sorozatgyártott felvételeikről híresek. Ráadásul a Rainier Fog címre keresztelt anyag a szülővárosban, Seattle-ben lett rögzítve, külön pikantériát adva az egész cuccnak. Hogy milyen lett a végletekig profira csiszolt hangzással előrukkoló, új felvétel, megpróbáljuk elmesélni. "Nagyon nehéz annak a fickónak lenni, akinek állandóan a halott barátairól kell beszélgetnie. Miután tizenöt éven keresztül róluk beszélsz, egy ponton már csak az életre akarsz fókuszálni, tovább akarsz lépni, mert ezek azok a dolgok, amiket valóban befolyásolni tudsz. Pokolian hiányzik mindegyikőjük! " – fogalmazott egy interjúban Jerry Cantrell. Az 51 éves, tizenöt éve tiszta zenekarvezető talán ezekben a mondatokban foglalta leginkább össze, mindazt, amit én a lemeztől kaptam. Persze nem ilyen egyszerű a helyzet, hiszen az idő múlásával mindenki változik, extrán igaz ez egy ilyen intenzív zenei közegből gyökeredző, az évtizedek alatt számos tragédiát és kisebb-nagyobb lelki válságot megélt társaság esetén.
Ez egy mestermű, és ezek után mást már felesleges is mondanom. Összességében az egész Rainier Fogra jellemző, hogy elképesztően dallamos, különösen az énektémák terén, ráadásul DuVall és Cantrell hangja között is szinte teljesen elmosódnak már a határok. Duettként éneklik végig az egész lemezt, tökélyre fejlesztették az évek során ezt az előadásmódot. Olyannyira, hogy még úgy is fontosnak tartottam ezt kiemelni, hogy valójában ez a megszólalás már a kezdetek óta az Alice In Chains védjegye, ahogy azt mindenki kívülről fújja. Egyszerűen az az érzése támad az embernek, hogy így aztán még soha nem szólt. Hihetetlen harmónia kapcsolja össze a két frontembert. Egész más szisztéma mentén dolgoznak ők együtt, mint ahogy Cantrell és Staley tette, csak a módszer veleje az, ami változatlan maradt. Így a Rainier Fog azt kell mondjam, minden nemében kellemes csalódás volt. Visszatekintés ez a múltba, az a fajta, amikor az ember végre túllép már az árnyakon, de még utoljára vet egy pillantást maga mögé, mielőtt végleg elengedné az egészet.
Ide sorolnám a líraibb hangulatú Fly-t, meg a lebegős-sejtelmes Deaf Ears Blind Eyes is akadály nélkül hozza a '90-es évek világát, a hullámozva vánszorgó, kellemetlenül sikerült tripet megzenésítő So Far Underrel együtt. A záró, hét perce feletti All I Am pedig a zenekar olyan mérföldköve, amit talán még sosem csináltak, ennyire végtelenül szívbemarkoló módon reménytelen, végtelenbe nyúló dalt talán sosem írtak, főleg tőlük ennyire szokatlan zenei eszköztárral. Egyszerre okoz konstans libabőrt, és végtelenül összetörtnek érzed is majd magad, ha hallgatod. A gitárszólókat külön ki kell emelnem, mindenhol csodálatosak, káprázatos Jerry Cantrell játéka, valahogy most mintha újraértelmezte volna önmagát, és mindent, ami benne, meg az ujjaiban, a szívében rejtőzött. Mindegy, hogy csak pár hangot fog le, vagy egy hosszabb témába bonyolódik bele, minden gitárszóló különálló, tükörfényesre csiszolt gyöngyszem, amely kisimogatja a gyűrődéseket a lelkünkből. És akkor meg is követem magam rögtön, hogy miért rokonszenves az újkori pozitív Alice In Chains, hiszen a Rainier Fog ugyan nem depresszív, de bizonyos pontjain végtelenül szomorú.
És ez ebben a formában mélyebbre mar, mint bármi más. Élőben az életigenlést hozzák, legalábbis amikor koncerten találkoztunk ( 2009 és 2018), ezt mutatták nekem, és ugyan ez a két alkalom elképesztően kevés, de igyekszem bővíteni a közös randevúkat, addig is innen üzenem egy esetleges legközelebbi találkozás bevezetéséhez: Hello, Jerry!...
Valahogy ennek az egész történetnek a végkifejlete mindaz, ami a Rainier Fog 10 dalába bele lett sűrítve. Kiforrott, megcsiszolt, kellemesen tálalt, élét vesztett önkifejezés. Az a rengeteg érzelem, amit a dalok hordoznak elég nehezen emészthető. Még akkor is, ha az esetek nagy részében tompábbak a kifejezés eszközei. Én nem találtam azokat a vagány húzásokat, élére reszelt megoldásokat, amik jellemezték a Black Gives Way To Blue (2009) vagy éppen az utolsó The Devil Put Dinosaurs Here (2013) albumot. Ami nem feltétlenül zavar, de kellett egy kis idő, hogy megértsem, miről is van szó. Megyünk előre az időben, William DuVall tökéletesen beilleszkedett a képbe, de ezzel más irányt mutat a történet. Sokáig bizonytalanul álltam az egész hangfelvétel előtt, még akkor is, ha egy bika riffel nyit a The One You Know című dal. Vagy éppen messzire repít a Maybe felépítése és énektémája. Valahogy mégis meglehetősen nyomasztó volt napokig a benyomásom a mesterműről. Értelem szerűen nem a dalok minőségét vonom kétségbe, hiszen nagyon profi anyagot tart a kezébe, aki meghallgatja a hatodik stúdiólemezt.