Dalszövegek Magyarul - 80'S Edition - Index Fórum

Ez a három tétel talán nem éri el az idei album minőségi szintjét, de érdekességként több mint megfelelnek, a Frankie Goes To Hollywood-feldolgozással (The Power of Love) pedig újfent sikerült meglepniük saját közönségüket. Utóbbi dal volt egyébként a ráadás a lenyűgözően tömény, fényben és hangban is teljes élményt adó műsor végén, amikor belül is totális vörösbe borult a Moulin Rouge, és már gondolkodás nélkül elhittünk minden szót ( "This time we go sublime / Lovers entwine – divine divine / Love is danger, love is pleasure / Love is pure – the only treasure"). A megelőző másfél óra ugyanis tömör gyönyör volt, aminek élvezeti érték a faltól falig csordultig telt klub klausztrofóbiája is csak minimális mértékben csorbította. Lézerorgia, pulzáló fények és hatalmas zenélés. Ahogy a múltkor a Laibach esetében már utaltam rá, vannak zenekarok, akik a dalaik szolgai eljátszása helyett egyedi élményt kívánnak adni a koncertjeikkel, és az Ulver is egyértelműen ilyen társulat. Aprólékos precizitással felépített, káprázatos műsort kerítettek ismét az amúgy szimpla, három-négy perces popdalok köré, aminek egyértelműen a Garm/Rygg alkalmankénti csatlakozásával immár háromtagúvá bővült ütőhangszeres brigád teljesítménye alapozott meg, a felépítményt pedig Tore Ylwizaker billentyűs/producertárs húzta fel minderre (Westerhus ügyesen a háttérben maradt, és csak a díszítésekkel foglalkozott).

Frankie Goes to Hollywood Információk Eredet Liverpool, Egyesült Királyság Alapítva 1980 Aktív évek 1980 – 1987 2004 – 2007 Műfaj pop, dance, szintipop, new wave Kiadó Island Records Korábbi tagok Peter Gill Mark O'Toole Holly Johnson Jed O'Toole Sonia Mazumder Paul Rutherford Brian Nash Ryan Molloy A Frankie Goes to Hollywood weboldala A Wikimédia Commons tartalmaz Frankie Goes to Hollywood témájú médiaállományokat. A Frankie Goes to Hollywood egy angol popegyüttes volt Liverpoolból. Az együttest 1980 -ban alapították. Egyik legnagyobb sikert hozó albumuk az 1984 -ben megjelent Welcome to the Pleasure Dome, amely szerepel az 1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyvben. Tartalomjegyzék 1 Diszkográfia 1. 1 Stúdióalbumok 1. 2 Kislemezek 2 Források 3 Fordítás Diszkográfia [ szerkesztés] Stúdióalbumok [ szerkesztés] Welcome to the Pleasure Dome (1984) Liverpool (1986) Kislemezek [ szerkesztés] Relax (1983) Two Tribes (1984) The Power of Love (1984) Welcome to the Pleasuredome (1985) Rage Gard (1986) Warriors of the Wasteland (1986) Watching the Wildlife (1987) Források [ szerkesztés] Allmusic biography The Guardian Fordítás [ szerkesztés] Ez a szócikk részben vagy egészben a Frankie Goes to Hollywood című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul.

kislemez közreműködői: Bananarama Bob Geldof Culture Club David Bowie Eurythmics Frankie Goes to Hollywood Heaven 17 Human League Kool and the Gang Midge Urge Sting The Style Council Felvételek [ szerkesztés] Mivel Bob Geldof azt ígérte a fellépőknek, hogy az esemény egyszeri és megismételhetetlen lesz, a koncertről nem készült teljes hivatalos hang és képfelvétel, csupán a közvetítő tévétársaságok archiválták anyagaikat. Geldof kérésére az amerikai közvetítést adó ABC még az adásszalagokat is törölte, habár előtte készítettek néhány másolatot, amit a Smithsonian Institute-nak adományoztak, onnan azonban a felvételek elvesztek. Az MTV (Music Television) annak idején úgy döntött, hogy megtartja a felvételeket (köztük sok egyedi, saját stábjuk által rögzített anyagot is), azonban sok dal nem teljes a reklámblokkok és a műsorvezetők bevágásai miatt. A BBC (Bob Geldof tiltakozása ellenére) szintén megtartotta saját felvételeit, de mivel ők a párhuzamosan futó amerikai műsorszámokat nem adták, ez a felvétel sem teljes.

Az igazi, élethosszig tartó rákattanásokra az ember a legkevésbé sem tudatosan készül, azok csak úgy belépnek az életébe, és ott maradnak vele mindörökre. Ilyen kattanásnak tartom a magam részéről a tűzön-vízen át tartó szerelmemet a norvég Ulver iránt, akik pedig az elmúlt majd' negyed évszázad (! ) során maximális mértékben igénybe vették táboruk tűrőképességét, miközben tényleg szinte minden kő alá benéztek, ami a színtéren fellelhető. Kristoffer Rygg és csapata most éppen szégyentelen popzenét kíván játszani, és egyfelől persze törvényszerű, hogy rajongóként ezt a korszakukat is imádni fogom, másrészt az is igaz, hogy talán még sosem volt ilyen könnyű szeretni ezt a társulatot. A The Assassination Of Julius Caesar album köré felépített turné mindezen felül már tényleg olyan bónusz, amit nyugtával is csak hitetlenkedve dicsérek, amiben tavaly ilyenkor még csak nem is reménykedtem. időpont: 2017. november 19. helyszín: Párizs, La Machine de Moulin Rouge Neked hogy tetszett? Megnéztük már ennek a műsornak az első inkarnációját a csodás Krems városában tavasszal, ahol egy számos tekintetben visszavágott, mégis nagyszerű emlékű előadást láthattunk.

Londonban este 10-ig, Philadelphiában helyi idő szerint 11-ig tartott a koncert, ami összesen 16 órát jelent, de mivel többnyire párhuzamosan zajlottak az események, a műsorok össz-hossza ennél jóval több volt. Mindkét helyszínen a fent említett közös dallal, Londonban a Do They Know It's Christmas szel, Amerikában a We Are The World del zárult a helyi (és utóbbi esetben a teljes) program. Érdekességek [ szerkesztés] A Queen programja ( Bohemian Rhapsody, Radio Ga Ga, Hammer to Fall, Crazy Little Thing Called Love, We Will Rock You, We Are the Champions) a show vitathatatlan csúcspontja volt, Freddie Mercury élete legnagyobb alakítását nyújtotta, később több kritikus és zenész minden idők legjobb élő rock-előadásának titulálta a Queen showját. Sokak szerint Madonna és a U2 ezen a napon váltak igazi globális szupersztárokká. A U2 énekese, Bono annyira fellelkesült, hogy a közönségbe vetette magát, így az eredetileg tervezett három helyett csak két dalt adtak elő, mert nem tudott visszajutni a színpadra, hogy elénekelje azt.

A dal egyébként a Pride (In The Name Of Love) lett volna. Furcsa egybeesés volt, hogy a The Who műsora alatt épp akkor robbant szét egy generátor és szakadt meg emiatt a műholdas kapcsolat a Wembley-vel, amikor a My Generation c. dalban Roger Daltrey azt énekelte, hogy "Why don't you all fade" (Miért nem tűntök el mindannyian). Phil Collins mind a Wembley Stadionban, mind a JFK stadionban fellépett: A menetrend szerinti szuperszonikus Concorde -dal utazott Londonból New Yorkba, onnan pedig helikopterrel Philadelphiába. Saját dalai mellett ő dobolt Eric Claptonnak és az újra összeállt, még élő Led Zeppelin tagoknak is. A Concorde-on összefutott Cher -rel, aki nem is tudott az egész eseményről. Collins magával vitte, és az énekesnő látható is volt később a színpadon a We Are The World előadói között. Az amerikai koncertet Joan Baez nyitotta meg ezekkel a szavakkal: " Ez a ti Woodstock -otok, ami már nagyon rég esedékes volt ". A koncert közben Bob Dylan -nek elszakadt egy gitárhúrja, ezért Ron Wood odaadta neki a sajátját, és amíg a technikusok hoztak neki egy másikat, jobb híján léggitározott, kifigurázva például Pete Townshend jellegzetes karkörzéses gitárjátékát.

2004-ben Bob Geldof a szaporodó kalózkiadványok miatt úgy döntött, hogy kiad egy hivatalos DVD-szettet, ez nagyrészt a BBC és az MTV felvételein alapul, és mintegy 10 órányi anyagot tartalmaz. Gyűjtők körében és az interneten fellelhetők egyéb felvételek is, többnyire a tévéadások kétes minőségű házilagos videófelvételei és ezek összevágott vagy digitálisan feljavított változatai. Források [ szerkesztés] Fordítás [ szerkesztés] Ez a szócikk részben vagy egészben a Live Aid című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként. Ez a szócikk részben vagy egészben a Live Aid című francia Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként. Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap
July 2, 2024