Kiegészítő Színpárok – Wikipédia - The Police Every Breath You Take Magyarul. Iq Eger 50 Éves Társkereső Nő Kótaj
Ennek magyarázata, hogy a monokromatikus sugárzás maximálisan telített színű. A festékek véges színtelítettségűek, ezért nem állítható elő belőlük ideális komplementer színinger-együttes (additív színkeverésnél például nem fehér, hanem szürke jön létre). Az ábrán ugyanannak a sárga színnek eltérő komplementerei jönnek létre. Az egyik megvilágítás kb. 2800 K (izzólámpa), komplementere a 435 nm-es indigó, a másik a kb. 5000 K színhőmérsékletű hidegfehér, ennek komplementere a 480 nm-es kék. Az 575 nm-es sárga komplementere 3600 K színhőmérsékletű megvilágításban pedig már ibolyaszínű (kb. 380 nm, de a bíbor tartományba is eshet). Spektrálisan egyenlőtlen eloszlású színingerek keverése metamériát eredményez. Így tudhatod meg, milyen színű szeme lesz a gyermekednek! És ez még nem minden - Blikk Rúzs. Ezeket a különböző megfigyelők (például színtévesztők) különbözőnek érzékelik; tehát egyesek színtelennek, mások elszíneződöttnek látják ugyanazt a felületet. Fizikai tulajdonságok [ szerkesztés] Színingerek additív keverése azok eredeti világosságánál világosabb fényérzékletet hoz létre, így létrehozhat fehéret is.
Így Tudhatod Meg, Milyen Színű Szeme Lesz A Gyermekednek! És Ez Még Nem Minden - Blikk Rúzs
A legjobb válasz Tudom, hogy a pixel intenzitás #FFFFFF fehér. Azt szeretném tudni, hogy ugyanez vonatkozik-e a valódi fizikai színekre? Probléma merült fel a kérdésével. Valójában nincs fizikai szín mint ilyen. A "szín" szót egy csomó különféle dolog kifejezésére használjuk, és egyikük sem igazi fizikai dolog. A fehéret színnek nevezzük, de amikor azt mondjuk, hogy valami fehér, nem azt értjük ezüst vagy tiszta. Úgy értjük, fehér, mint a tej. Az ezüst és a fehér valójában ugyanaz a fényfrekvenciák keveréke – tükrözik az összes látható spektrumot -, de amikor azt mondjuk, hogy valami fehér, akkor van egy speciális jelentésünk, amelynek semmi köze a színhez. Úgy értjük, hogy ez egy diffúz szóró. Mint asztali cukor vagy só, vagy felhő az égen. Mindegyik diffúz volumetrikus (felszín alatti) szórással jár. Semmi köze a színhez. És mégis azt mondjuk, hogy a fehér színe különbözik az ezüst színétől. Azt mondjuk, hogy a rózsaszín más, mint a vörös, és mégis világospiros. Azt mondjuk, hogy a barna különbözik a narancssárgától, mégis sötét narancssárga.
Utálatos egy szám "Hát, sok szerencsét! " - mondta viccesen Sting, mit gondol azokról a házaspárokról, akik ezt a slágert játszották az esküvőjükön. Az Every Breath You Take ugyanis minden, csak nem egy szép és romantikus dal, noha olyannak hangzik. "Ez egy kifejezetten baljóslatú dal, csak nagyon csábítóan van felöltöztetve" - mondta róla két évvel később az NME-nek. Az énekes eleinte tagadta, hogy a dal a saját, épp véget érő házasságára utalna, de nem sokáig tudta hülyíteni a világot, és ma már egyértelműnek tűnik, hogy egy válófélben lévő, elkeseredett férfi dala ez, aki kvázi fenyegeti a nőt azzal, hogy minden egyes lépését figyelni fogja. És valóban, ha tényleg odafigyelünk a szövegre ("minden esküdet, amit megszegsz, minden mosolyod, amit színlelsz, figyelni fogom... "), már eloszlik az idill, amit az érzelmes dallam okoz. Mégis, milliókat sikerült megtévesztenie. Sting szerint emellett a kettőség mellett az is szerepet játszott a dal amerikai sikerében, hogy a Reagan-korszakot testesíti meg az, hogy "ez a védelmező figura figyel téged.
Forrás: AFP Szó se róla, volt az együttesnek sok-sok sikerdala addig is, közülük a Roxanne emelkedett ki, de hát az mégis egy prostituáltról szólt, a rádió nem is mindenhol játszotta. Ezen az áldatlan állapoton változtatott aztán a két évvel később megjelenő ötödik album, a Synchronicity, és az azon hallható Every Breath You Take. Ám mindennek ára volt: a tagok egyre kevésbé bírták a maguk diktálta feszített tempót, melynek nemcsak a magánéletük látta kárát, hanem egymást is egyre kevésbé bírták elviselni, és végül ez lett az utolsó lemezük. Sting és a dobos Copeland a Synchronicity felvételei idején már alig voltak beszélő viszonyban, és a producer, Hugh Padgham visszaemlékezései szerint nem volt ritka a stúdióban a verekedés sem. (Igaz, ezt később a tagok cáfolták: Summers szerint ha egy pofon is elcsattant volna, azonnal vége az együttesnek. ) Az Every Breath You Take esetében különösen sok vita volt, melyben egyik fél sem akart engedni, de végül a szerző, Sting álláspontja győzött, akinek személyesen is sokat jelentett ez a dal.
Miután sikerült lecsupaszítani a dalt csak basszusra és dobra, Sting végül engedett annyit a diktatúrából, hogy rábízza Summersre a gitártémát. Ő a Robert Frippel közös lemezére készült éppen, ám egy Bartók Béla inspirálta riffről beugrott neki, hogy az pont passzol az Every Breath You Take -hez, csak kicsit le kellett lassítani a tempóját. ("Andy megírta a gitártémát, és hirtelen egy Police-dal lett belőle" - mondta Sting. ) Ezek után Summers a stúdióban rögtön az elsőre feljátszotta a teljes gitártémát, és akkor már tudták, hogy valami különleges született. Pedig maga a dal egyáltalán nem az, még Sting szerint sem: "Ez egy teljesen átlagos dal. Ha a dúr akkordot a neki megfelelő moll hangnem akkordja követi, akkor nem vagy eredeti. Millió ilyen számot írtak már" - mondta a Rolling Stone-nak egyszer, hozzátéve, hogy a dal attól különleges, hogy a Police játssza. Stewart Copeland az egyetlen, akinek más volt a véleménye: "Szerintem ez Sting legjobb dala a legrosszabb hangszereléssel. Egy kihagyott lehetőség, még úgy is, hogy a legsikeresebb számunk lett, és valahányszor hallom, az jut eszembe, hogy mekkora seggfejek voltunk" - mondta még 2000-ben.
Harminc évvel ezelőtt a Police Every Breath You Take című száma vezette a brit slágerlistát, hogy aztán az egész világot meghódítsa. A dal nemcsak az együttes legnagyobb sikere, de egyben a nyolcvanas évek legtöbbet játszott száma, mellesleg minden idők egyik legfélreértelmezettebb slágere. Egy pofon, és vége Bár a hetvenes évek végén az új hullámmal és a punkkal volt tele a zenei sajtó, az irányzat sokáig kevés igazi világsztárt termelt ki. Az amerikai new wave zenekarok közül egyedül a Blondie tudott a legnagyobbakkal összemérhető sikereket elérni, a brit színtérről pedig a kicsit kívülállónak számító Police tett szert komoly nemzetközi hírnévre az új évtized elejére. Sting, Andy Summers és Stewart Copeland nemcsak jobb zenész volt, mint a riválisok, hanem rendkívül nyitottan állt minden létező zenei stílushoz, és persze Sting személyében volt egy elsőrangú dalszerzőjük is. Így 1981-re a Police már mindenütt az egyik legnépszerűbb új zenekarnak számított, de még adós volt egy igazán elismert albummal, illetve egy igazi világslágerrel.
Megírtam a dalt, visszafeküdtem aludni" - illusztrálta Sting a Musician nevű újságnak, milyen könnyű világslágert írni. Igaz, ehhez poklokon is át kellett gázolni, a házassága felbomlása idején: "Fogalmam sincs, milyen egyéb módon tudtam volna megbirkózni ezzel a kudarcérzettel. Egyszerűen nem tudom, hogy azok az emberek, akik nem írnak dalokat, hogyan dolgozzák fel az ilyesmit" - mondta később egy másik interjúban. Neki mindenesetre sikerült, a dal elkészült, és már csak fel kellett venni. Millió ilyen számot írtak már Ám a felvétel nem ment egyszerűen. Sting egy Hammond orgonán kísérte magát a demofelvételen, melyen még egy kicsit soulos hatású dal benyomását keltette, és mondani sem kell, hogy az általunk ismert verzió gyökeresen eltérő lett. Sting és Summers is tudták, hogy ennek a dalnak az egyszerűségében rejlik az ereje, és nem szabad elterelni a figyelmet az énekről. Copeland viszont szeretett volna ebbe is valami reggae-s, a Police-ra jellemző ritmust, de Sting végül keresztülvitte az akaratát, és a dobos sok vita és ordítozás után félreállt az útból (vagy ahogy Summers fogalmazott, Copelandnek fel kell adnia valamit az egójából).