Oxfordi Gyilkosságok 7 Évad – Andersen A Fenyőfa

Csak a csúcsán tündöklött a karácsonyesti aranycsillag. Az udvaron gyerekek játszottak. A legkisebb arrafelé szaladt, ahol a fenyő hevert, és fölkiáltott: - Nézzétek, mit találtam ezen a csúnya, vén karácsonyfán! - azzal leszakította a fáról a csillagot. A száraz ágak reccsenve jajdultak, amikor a kisfiú vigyázatlanul rájuk lépett, a csontjukat törte. A fenyőfa elnézte a virágzó kertet, s szégyenkezve nézett végig magán. Szeretett volna visszabújni a sötét padlás zugába, hogy ne is lássa senki csúfságát, hervadását. Aztán az erdőre gondolt, az ifjúságára, a karácsonyestére, a kisegerekre, akik gyönyörűséggel hallgatták meséit. - Elmúlt minden! - szorította össze szívét a fájdalom. - Miért is nem örültem mindennek akkor, amikor még volt? Vásárlás: Gala Meble Nóra KRW1 andersen fenyő Vitrin árak összehasonlítása, Nóra KRW 1 andersen fenyő boltok. Most már késő! Késő, késő! Jött egy fejszés ember, s tűzifává aprította a fenyőt. Jókora nyaláb lett belőle. Tűzre vetették, recsegve-ropogva égtek a gallyak. Minden kis ága újra emlékezett, mielőtt elemésztették volna a lángok. Még egy utolsót jajdult minden kis darabja, aztán csönd lett.

Vásárlás: Gala Meble Nóra Krw1 Andersen Fenyő Vitrin Árak Összehasonlítása, Nóra Krw 1 Andersen Fenyő Boltok

Állt az erdőben egy szép, sudár kis fenyőfa. Simogatta a levegő, sütötte a nap, öreg lucfenyők, magas jegenyefenyők zúgtak körötte. De a kis fenyő nem örült igazából sem a napnak, sem a szélnek, sem a körötte epret szedő gyerekeknek, akik gyakran megpihentek mellette. Szíve egyetlen vágya az volt, hogy ő is nagyra nőjön, mint társai. Eltelt egy esztendő, s a kis fenyő egy hajtással magasabb lett, aztán a következő évben még eggyel. A fenyőfák korát a hajtásaikból lehet megmondani. - Meddig leszek még ilyen kicsi? Ó, ha akkora lehetnék, mint a többiek! - sóhajtotta vágyakozva. Eljött az ősz, s a favágók is megjelentek. A legmagasabb fák közül kivágtak néhányat, lecsapkodták az ágaikat, szekérre tették és elvitték őket. Vajon hová? Tavasszal a kis fenyő megkérdezte a fecskéktől és a gólyáktól: - Ti annyit utaztok! Nem láttátok valahol a társaimat? Egy öreg gólya bólintott: - Amikor Egyiptomból útra keltem, új hajókat láttam a tengeren. Pompás árbócaik voltak, finom fenyőillatot árasztottak.

Tavasszal, amikor a fecskék, gólyák visszatértek, megkérdezte tőlük a fenyő: - Nem tudjátok, hová vitték a társaimat? Nem találkoztatok velük az úton? A fecskék nem tudtak róluk, de egy öreg gólya hosszan elgondolkozott, aztán bólintott, és azt mondta: - Alighanem láttam a társaidat. Amikor Egyiptomból útra keltem, új hajókat láttam a tengeren. Pompás árbocaik voltak - a társaidból faraghatták őket, mert fenyőillatuk volt. Köszöntem is nekik, de igen magasan hordták a fejüket. - Ó, lennék csak magasabb! Most a tengert járhatnám. Milyen is az a tenger, mesélj róla! - Hosszú volna arról a mese! - felelte a gólya, és továbblépdelt. - Örülj az ifjúságnak! - intették a napsugarak. - Örülj üde hajtásaidnak, a fiatal életerőnek, ami betölt! És a szél csókot lehelt a fára, a harmat megkönnyezte, de a kis fenyőfa velük sem törődött.