Joy-Napok: 3 Felpezsdítő Karácsonyi Ajándék A Párodnak / Frankie Goes To Hollywood The Power Of Love Magyarul
Vannak azonban olyan élmény ajándék is az oldalon, ami nem csak a születésnaposnak lehet remek meglepetés, de az ajándékozó, vagy a baráti társaságuk is részt vehet egy izgalmas játékban. Valentin napi ajándékok pároknak: mivel érdemes készülnöd? - Bidista.com - A TippLista!. A szabaduló szobák remek szórakozást biztosítanak a résztvevőknek, így a közös és felejthetetlen élmény garantált lesz. Ha nincs még ötleted, mit vegyél párod születésnapjára, keresd fel bátran az oldalt, hiszen az itt felsorolt ötletek csak egy csekély részét képezik az ajánlatuknak. Egész biztosan meg fogod találni a tökéletes meglepetést az oldalukon, talán ezúttal a sok jó ötletből lesz nehéz majd kiválasztanod a legmegfelelőbbet. Ajándékozz élményt, mellyel olyan örömteli órákat szerezhetsz szeretteidnek, amit soha nem felejtenek majd el!
Valentin Napi Ajándékok Pároknak: Mivel Érdemes Készülnöd? - Bidista.Com - A Tipplista!
Ezen felül az Ékszerakció segítőkész, gyakorlatias tanácsaira is nyugodtan támaszkodhatunk. Nyissuk kiszemünket, szabadítsuk fel szimatunkat: a Karácsony előbb meg fog érkezni, mint gondolnánk!
Ez a három tétel talán nem éri el az idei album minőségi szintjét, de érdekességként több mint megfelelnek, a Frankie Goes To Hollywood-feldolgozással (The Power of Love) pedig újfent sikerült meglepniük saját közönségüket. Utóbbi dal volt egyébként a ráadás a lenyűgözően tömény, fényben és hangban is teljes élményt adó műsor végén, amikor belül is totális vörösbe borult a Moulin Rouge, és már gondolkodás nélkül elhittünk minden szót ( "This time we go sublime / Lovers entwine – divine divine / Love is danger, love is pleasure / Love is pure – the only treasure"). A megelőző másfél óra ugyanis tömör gyönyör volt, aminek élvezeti érték a faltól falig csordultig telt klub klausztrofóbiája is csak minimális mértékben csorbította. Lézerorgia, pulzáló fények és hatalmas zenélés. Ahogy a múltkor a Laibach esetében már utaltam rá, vannak zenekarok, akik a dalaik szolgai eljátszása helyett egyedi élményt kívánnak adni a koncertjeikkel, és az Ulver is egyértelműen ilyen társulat. Aprólékos precizitással felépített, káprázatos műsort kerítettek ismét az amúgy szimpla, három-négy perces popdalok köré, aminek egyértelműen a Garm/Rygg alkalmankénti csatlakozásával immár háromtagúvá bővült ütőhangszeres brigád teljesítménye alapozott meg, a felépítményt pedig Tore Ylwizaker billentyűs/producertárs húzta fel minderre (Westerhus ügyesen a háttérben maradt, és csak a díszítésekkel foglalkozott).
Nos, a jó Stian egy noise/drone elemekből (is) építkező saját stílust visz egyetlen gitárja és tonnányi elektronikus segédeszköze társaságában, az efféle kísérleti zenék pedig meglehetősen letaglózó élményt jelentenek az olyan felkészületlen fejeknek, mint például a miénk. A művészlelkek egységesen megvető tekintetét magamon tudva bevallom, jobb esetben inkább csak mosolyogtam az úriember zajkeltési próbálkozásain és furcsa nyújtásain, pedig amikor csak szimplán énekelni akart, azt nem is csinálta kellemetlenül. Húsz-huszonöt perc persze nem az a versenytáv, ami elviselhetetlen kínokat idézhetne elő, de kimondott megkönnyebbüléssel vettem tudomásul, amikor az Ulver két ütőhangszerese és a jelenkori hangzás letéteményese, DJ Halstensgård is belépett a színpadra, és belecsaptak a Nemoraliába. Kremshez képest a program annyival bővült, hogy megkaptuk a Caesar-session bónuszait, amelyekbe az egyelőre csak digitálisan elérhető, a jelen turnét mintegy felvezető Sic Transit Gloria Mundi EP-n már belefülelhettünk.
Garmnak szokás szerint kellett egy kis idő, mire bemelegedett, utána azonban nem csak remekül énekelt, de tőle szokatlanul "komolyan" be is mozdult a dalokra, és a Bring Out Your Dead végére már mindenki önfeledten szeletelt a teremben. Az idei év teljes termése elhangzott tehát tíz plusz egy tételben, és tényleg nem maradhatott más hátra, mint kölcsönösen megköszönni egymásnak a lehetőséget. Az év albuma, az év koncertje(i), az év Ulvere, az Ulver éve. Fotó: Metalorgie
Londonban este 10-ig, Philadelphiában helyi idő szerint 11-ig tartott a koncert, ami összesen 16 órát jelent, de mivel többnyire párhuzamosan zajlottak az események, a műsorok össz-hossza ennél jóval több volt. Mindkét helyszínen a fent említett közös dallal, Londonban a Do They Know It's Christmas szel, Amerikában a We Are The World del zárult a helyi (és utóbbi esetben a teljes) program. Érdekességek [ szerkesztés] A Queen programja ( Bohemian Rhapsody, Radio Ga Ga, Hammer to Fall, Crazy Little Thing Called Love, We Will Rock You, We Are the Champions) a show vitathatatlan csúcspontja volt, Freddie Mercury élete legnagyobb alakítását nyújtotta, később több kritikus és zenész minden idők legjobb élő rock-előadásának titulálta a Queen showját. Sokak szerint Madonna és a U2 ezen a napon váltak igazi globális szupersztárokká. A U2 énekese, Bono annyira fellelkesült, hogy a közönségbe vetette magát, így az eredetileg tervezett három helyett csak két dalt adtak elő, mert nem tudott visszajutni a színpadra, hogy elénekelje azt.
A dal egyébként a Pride (In The Name Of Love) lett volna. Furcsa egybeesés volt, hogy a The Who műsora alatt épp akkor robbant szét egy generátor és szakadt meg emiatt a műholdas kapcsolat a Wembley-vel, amikor a My Generation c. dalban Roger Daltrey azt énekelte, hogy "Why don't you all fade" (Miért nem tűntök el mindannyian). Phil Collins mind a Wembley Stadionban, mind a JFK stadionban fellépett: A menetrend szerinti szuperszonikus Concorde -dal utazott Londonból New Yorkba, onnan pedig helikopterrel Philadelphiába. Saját dalai mellett ő dobolt Eric Claptonnak és az újra összeállt, még élő Led Zeppelin tagoknak is. A Concorde-on összefutott Cher -rel, aki nem is tudott az egész eseményről. Collins magával vitte, és az énekesnő látható is volt később a színpadon a We Are The World előadói között. Az amerikai koncertet Joan Baez nyitotta meg ezekkel a szavakkal: " Ez a ti Woodstock -otok, ami már nagyon rég esedékes volt ". A koncert közben Bob Dylan -nek elszakadt egy gitárhúrja, ezért Ron Wood odaadta neki a sajátját, és amíg a technikusok hoztak neki egy másikat, jobb híján léggitározott, kifigurázva például Pete Townshend jellegzetes karkörzéses gitárjátékát.
Az igazi, élethosszig tartó rákattanásokra az ember a legkevésbé sem tudatosan készül, azok csak úgy belépnek az életébe, és ott maradnak vele mindörökre. Ilyen kattanásnak tartom a magam részéről a tűzön-vízen át tartó szerelmemet a norvég Ulver iránt, akik pedig az elmúlt majd' negyed évszázad (! ) során maximális mértékben igénybe vették táboruk tűrőképességét, miközben tényleg szinte minden kő alá benéztek, ami a színtéren fellelhető. Kristoffer Rygg és csapata most éppen szégyentelen popzenét kíván játszani, és egyfelől persze törvényszerű, hogy rajongóként ezt a korszakukat is imádni fogom, másrészt az is igaz, hogy talán még sosem volt ilyen könnyű szeretni ezt a társulatot. A The Assassination Of Julius Caesar album köré felépített turné mindezen felül már tényleg olyan bónusz, amit nyugtával is csak hitetlenkedve dicsérek, amiben tavaly ilyenkor még csak nem is reménykedtem. időpont: 2017. november 19. helyszín: Párizs, La Machine de Moulin Rouge Neked hogy tetszett? Megnéztük már ennek a műsornak az első inkarnációját a csodás Krems városában tavasszal, ahol egy számos tekintetben visszavágott, mégis nagyszerű emlékű előadást láthattunk.